Az életünk során rengeteg eseményben van részünk, illetve még többnek vagyunk tanúi. Ezeket az eseményeket, helyzeteket szinte automatikusan kiértékeljünk, megítéljük és eldöntjük, hogy ezek jó vagy rossz, áldásos vagy szerencsétlen események. Egy adott helyzetnek a megközelítése sokféleképpen történhet, de egy biztos – nagyban függ attól, hogy milyen szemléletet hordozunk, milyen értékrendet sajátítottunk el az addigi életünk során.

Egy történés tényszerűén leírva faék egyszerű is lehet, de amint elkezdjük megítélni, azonnal feltöltjük további tartalmakkal, töltetekkel, amik nincsenek ott, de mi valamiért úgy érezzük, hogy az oda való, annak úgy kell lennie. Ilyen esetben már a történet a kiegészítéseivel sokkal többet árul el rólunk és a belső világunkról, mint magáról az eseményről.

Ehhez kapcsolódik egy kínai tanmese, amely röviden arról szól, hogy egy kínai szegény embernek volt egy fia és egy csodaszép fehér lova, amit a módosabbak folyton megakartak vásárolni tőle, de ő nem adta el, mert nagy becsben tartotta a lovát. Egyik nap az istállóban nem volt ott a ló és a szomszédok közt híre ment a dolognak, jöttek is az öreghez, hogy kioktassák, hogy lám tudhatta volna, hogy valaki el fogja lopni a lovát és jobban járt volna, ha eladja önként, bezzeg most ilyen balszerencse érte. Erre volt az öreg válasza, hogy ne hamarkodjanak az ítélettel a szomszédok, mert annyi történt, hogy az istállóban nincs ott a ló. Ennél többet nem tudni és nem érdemes spekulálni. Két hét elteltével visszaért az öreghez a lova és magával hozott vagy egy tucatnyi vadlovat. Természetesen, ennek is híre menté és jöttek is a szomszédok, hogy gratuláljanak az öregnek a hatalmas áldáshoz, ami érte. A szomszédok legnagyobb megrökönyödésére azonban nem különösebben örült a gyarapodásnak és csak annyit mondott, hogy megint túl messzire mennek a gondolataikban, hisz meg lehet-e ítélni egy könyvet egy mondata alapján.

Az öreg fia elkezdte betörni a vadlovakat, azonban egyik alkalommal súlyos balesetet szenvedett és az egyik lábára egy életre megnyomorodott. Jöttek ismét a szomszédok mondván, lám igaza volt az öregnek, hogy ezek a lovak mégsem akkora áldás, hogy így járt az egyetlen fia. Az öreg ismét kérte a szomszédokat, hogy ne szaladjanak ennyire előre a megítélésben, mivel az Élet apránként mutatkozik meg és még nem tudni, hogy mit tartogat számukra. Jelenleg csak annyi a helyzet, hogy a fia nem tudja használni az egyik lábát.

Rövidesen a falu összes ifjúját behívták a háborúba, kivéve az öreg sánta fiát. A szomszédok ismét jöttek sopánkodni, hogy az ő fiaikat elvitték a halálba, az öregé pedig itthon maradhatott. Az öreg ismét kérte a többieket, hogy ne ítélkezzenek ilyen elhamarkodottan, hiszen most még csak annyit tudni, hogy az ő fiaik elmentek, az övé pedig itthon van. A teljes képet csak az Égiek látják, ők tudják igazán, hogy valami áldás vagy szerencsétlenség, mi nem rendelkezünk elég ismerettel ahhoz, hogy teljes körűen meg tudjuk ítélni bizonyossággal azt, hogy amit észleltünk a történtekből az jó vagy rossz.

Ha megengedjük magunknak azt a szemléletet, hogy ami történik, az szegről-végről a fejlődésünket és a magunk, illetve környezetünk javát szolgálja valamilyen módon, akkor sokkal könnyebb elfogadni, megbékélni a nehezebb élethelyzeteket is. Ha bízunk az Égi gondviselésben, úgy el tudjuk fogadni azt, hogy nem vagyunk mindent tudók és mindent látók, így nem is vagyunk alkalmasak arra, hogy megítéljünk egy-egy helyzetet, eseményt, vagy akár egy ember társunk viselkedését. Mivel közel sem látjuk a teljes képet, hogy mi miért következett be. Lehet, hogy pont egy munkahely elvesztése, egy válás, egy undok gesztus hozza meg azt a változást az életünkbe, amivel tovább tudunk lépni a saját fejlődésünk útján, hogy közelebb kerülhessünk vágyaink megvalósításához.

2. lépésEzért érdemes arra szoktatni magunkat, hogy ne engedjünk az eddig rögzült automatikus megítélési szemléleteinknek, ne hamarkodjuk el egy-egy helyzet, esemény vagy akár ember kiértékelését – mert nem tudjuk, milyen csodákat tartogat még az Élet számunkra –, hanem maradjunk amennyire csak lehet a jelenben és bízzunk az Égi gondviselésben.